ÁTKÖLTÉSEK: HORVÁT KÖLTŐK
A DRA©KOVIĆ UTCAI ZÖLDSÉGKERESKEDÉSBEN
Branko Maleą
1.
és akkor megnősült a fiam,
15 dkg mortadellát vettem
a szállodában emberek laknak, akik
kanyargó ösvényeken ereszkednek le a strandra,
amikor ezt tizenegyedszer is megismételtem,
fehér kendőbe csavarta fejét és arra várt,
hogy valami majd meglengeti a gyönyörű kelmét,
mert fúj ám rendesen, a nap pedig szinte perzselt,
abban a francia tengermelléki városkában
és amíg ő kifizette az üzemanyagot,
az elromlott pumpából kiömlő
folyadék a nyitott kétülésest és
a cigarettáját követte, amit néhány pillanattal
később gyújtott meg
és akkor hirtelen
valami nagyot villant, s minden kifehéredett,
én is felkeltem, mert a teremben felcsapódtak a székek
2.
én vagyok a te asszonyod
(mondta a kiteregetett fehérnemű)
várlak a zöldségárusnál és azt hiszem,
hogy üvegre ragasztott papírfecni vagyok,
fél háromkor mindig egy mérnök halad el előttem
és csak bámul, én meg remegek, ő is,
én egy árcédula vagyok
3.
a mortadellát a lemezjátszó korongján hagytam
és kiszálltam mexikóban az autómból,
a könyv vékony gerincét fixáltam,
a belsejéből egyre hangosabban kántáltam
a betűkből kirakott szavakat,
ó, milyen könnyűek azok a ferde szavak,
mennyire elferdülve folynak a pusztába,
és mindenki, az orrnélküli róka, a csütörtök,
az ifjú fáraó, aki zöld madarak énekét hallgatja,
valamint egy hatalmas holdkaréj alakú
LSD-tabletta, mind-mind tudta,
hogy mezítelen vagyok
és hogy a pálmafák az ingemről már réges-rég
a bőrömre menekültek
egyszer meghaltam egy buszban,
mert életem végéig utazni szerettem volna;
és akkor, hogy még nagyobbra nőjek
éjszakánként gyakran kijárogattam az erkélyre
a szálloda papja a tanúm
4.
az ifjúság kötelező
azokat az éveket a radio luxembourg
bérmunkásaként húztam le
és a nyelvem alatti mangánból és a vizeletemből
származó aranyból finom csokoládét gyártanak
erőszakos szépségek részére.
a fiatalságomra tett kitérő előtt valaki
a homokba odafirkantotta: "homok"
a törpekaktusz nevetésében remegő nyuszi,
aki különben vadásztölténynek öltözött, rám nézett,
az utolsó nagy professzionalista tekintetével
biccentettem neki és megéreztem, hogy
félhangosan fejemre hull a púder
úgy éreztem magam, mint dragica jurković
a zágrábi bankból, elszántam magam:
csókra, beszélgetésre és hasonló jókra
5.
a mortadellát felzabáltam, mert én élet vagyok
egy hanyag mozdulattal a lemezjátszóm
üres korongjára tettem egy doboz lehányt cigit,
mint tizenöt cérnavékony néger sorakoznak,
akik a buszból csak a gázöngyújtót láthatták
ölelj át, túl keskeny a gondolataim köre,
mondja a mérnök és tovább remeg
a hölgy fél háromkor, megigazítja a frizuráját,
emlékszel, kezdődik, nem, mondtam szégyenkezve,
mert mindenre emlékeztem
az asszony pedig, mint a tenger egyéltű naplementéje
még egy pillantást vetett arra a dinnyeképű
sima arcra
6.
kinyitottam a szemem valahol mexikóban
vakondot, gilisztát és ezüstegereket hallgatok,
ahogy a bajuszba kapaszkodva
a hold gyengédségéről pletykálnak,
földalatti csövek gyűlölt don quijotéja
krákogással és munkanélküli műanyaggal
teli éjszaka
amikor a természet többé nincs megvilágítva,
moziba illik menni,
épp egy ember haldoklik, a többiek ide-oda
rohangálnak, mint a szél
gondterhelt vagyok, mert azt a halott szereplőt
a következő jelenetekben
már nem fogom viszontlátni
amikor minden kifehéredett, felálltam
és összehúztam a szemöldököm
mexikó közepén
7.
a homokfövenyt hóról készült
fényképekkel raktuk tele
milyen szép voltál egykoron, mondta dragica
a fotókat szemlélve
aztán pedig rájuk léptünk
és remegni kezdtünk
a karfiol fehér és ezért nagyon drága, írta
az egyik polcon, melyen csak egy
zöld karfiollevél maradt
mintha marko egyedül ment volna el az óvodába