ÁTKÖLTÉSEK: SZERB KÖLTŐK

ATYA VAGY FIÚ

Jovan Zivlak

adott a disznóknak. hívta a tyúkokat.
verebekkel vitatkozott a látszatról.
nézte az elnémult kutyát,
lényére tekintett. levelek zizegtek
behatárolva a messzeséget, s az égen
viharfelhők gyülekeztek. senkit nem várt.
megérkezett a vihar az állatok közé az udvarba.
a villám fényében,
pelyvában cikázó macskák
szaladtak a tűzzel a pitvarba, nehogy kialudjon.
riadtan vette észre, hogy kezét megnyalta a villám,
végigszaladt a mellkasán a szívéig,
tovább lángoló végtagjaiba, majd ledöntötte
a levegő és a lélegzet által megszentelt
falakat. mindez nagyon rövid ideig tartott,
akár a könyörületért esdeklő koldus érkezése,
akár az asztalról lesöpört gyümölcs zuhanása.
felkelt a földről testét tapogatva,
s arra a beszélgetésre gondolt,
amit odalenn folytatott.
semmi nem jutott eszébe,
sem a lehetséges kérdések,
sem az arc, mely előtte lebegett,
arról érdeklődve,
vajon atyának vagy fiúnak született-e,
és visszapillantva addigi életére
fejével hóna alatt igyekezett a bőrét menteni.