ÁTKÖLTÉSEK: HORVÁT KÖLTŐK
BUDDY HOLLY
Delimir Rešicki
Ő volt az első fehér, aki
a Tücskökkel
a New York-i Apollóban muzsikált.
Ez a vidéki fickó.
A garázsból.
A meghökkent közönségnek
előbb lezavarták az Oh, Boy-t,
majd az It's So Easy-t,
és a Rave On-t.
Már az első taktusok után fejtetőre állt a terem.
Megnyílt a tenger
a kiválasztott nép előtt.
Egy angyal felolvasta a neon evangéliumot
a fiatal fekete apostoloknak.
Az ő hangszalagját kellett volna
elsőként felküldeni a világűrbe,
a kozmikus ködök és a csillagpor
a fekete lyukban úgy táncolnának,
mintha gyomorszájon találta volna őket
az isteni villám.
A szobám sarkában
falnak támasztva
egy olcsó gitár.
Régóta nem próbáltam eljátszani
azt a pár akkordot,
amit akkor tanultam,
amikor még
arról álmodoztunk,
hogy gitár hősök leszünk.
A kilencvenes évek közepén
lemondtam arról is,
hogy legalább egy lo-fi bandet alapítsak.
Akkor fogadtam meg,
hogy sohasem írom meg
életem legérdekesebb történeteit.
Ez az egyetlen ígéret,
amit az utolsó betűig
megtartottam.
Buddy Holly
szemüvege olyan vastag,
mint az Antarktisz jege,
amely alatt - rejtve - nyugszik
a frigyláda.
Amikor megyek,
próbálok sehol sem megállni.
Pontosan ismerem a pontokat,
amelyekre el kell jutnom
a nap bizonyos szakában,
mintha az akupunktúra mestere lennék,
aki gyógyító tűivel
vakon beletalál
a fájó testrészeidbe.
Fölösleges, mint a gitár,
amelyen senki nem játszik.
Kiviszem a mezőre
és lefektetem a búzába.
A tücskök házába.
Oh, Boy.