ÁTKÖLTÉSEK: HORVÁT KÖLTŐK

Egy Vinkulja ezerkilencszázhatvanhetvenedikből

Goran Rem

Mese a Nevrani zenekarról,
a Milky Way-ről,
a Fehér Jelinek szent és emeletes postakocsijáról,
ez nem a Lokikról és nem a lelátó sarkában
zajló kártyapartikról
szóló történet.
Ez egy tiszta alaktalan
emlék. Igazolatlan
nyerítés és dobogás,
amikor a csend sokkal
beszédesebb a mélységnél.
Itt majdnem minden az enyém.
Nincs itt
miért megállni.
Fecsegés az utcán.
Minden századik lépésnél
egy kocsma a földúton. Például
Peki Artja. Nem valami nagy ügy.
A hosszúra nyúlt reggel tompa
fájdalma.
Ha hívogatlak benneteket,
mint a boldogságot, vagy ha előhívok
egy hangot, amely azt mondja:
különös tanúk vagyunk,
valami fontos gyerekek,
a Snack-ben nyomorgó, besodródott árnyak.
Magunknak játszottuk,
nem valaki ellen.
Próbáltunk piros csikókat szerezni,
amilyenekkel Szent Miklós repült.
Legtöbbször lebegtünk.
A bárpult legyilkolásában
Voltunk igazán nagyok.

De ha mégsem, a karima a földig leeresztve.
Lee van Cleef.