ÁTKÖLTÉSEK: SZERB KÖLTŐK
FELPAKOLTAM
Novica Tadić
Nyakamba vettem szebbnél szebb dolgokat.
Életemre majd egy váza virág kerül.
Csendben haldoklom, a fal felé fordulva fekszem.
Álmomban angyalok ölelnek, gyerek-szellemek.
A függöny résein beáramló fény a sárga padlóra esik.
Egykoron a szörnyet tápláltam, szorgalmas és gonosz voltam.
Borzalmas és eredendő dolgokat csempésztem a világba.
Bűnös voltam; de most már megnyugodtam.
Tudatom egysíkú, sötét és csendes.
Már tudom, hogy Isten nem halott. Az Úr éhes.
Ha megérkezik, a Föld asztaláról felfalja a gombákat.
Végezetül majd hallani fogom a mennyei nyáj bőgését.
A Nap menekülés közben majd felhúzza szoknyáját.
Minden egyed tudata ki fog aludni, mint a parázs a hamuban.
Abban a végső jajszóban benne lesz az összes elhunyt halálsikolya.
Élőknek és holtaknak majd összekuszálódik
A sörényük a végső nyerítésben.
A könyvek mind csukva lesznek és egyetlen betűt tartalmaznak.
A Mindenható aszott kezéből kihull a világ,
Mint egy kimerítő játszma után a kártyalapok.
Gyere, lásd, napok óta a falnak fordulva fekszem.
A falak újra feketék és végtelenek lesznek,
És minden állomás sötét, láng nélküli barlang.