VERSEK
GINSBERGET TOLDALÉKOLVA
Búcsúzom a Kommunista Párttól
és anyám szakadt harisnyájától +
idézem G-t és búcsút intek az önigazgatás hattyúinak,
lustán szállnak, szállingóznak,
várja őket a tőke egy ázsiai dzsungelben.
Pereg a film, a néma,
pereg 56, peregnek a visszaigazolható emlékek,
Charlie Parker lágyan szivárog a csapból,
a Coca Cola hivatalos úton,
miközben albán-szerb szecesszió fodrozza az eget,
tulajdonképpen valami mást kéne mondani,
valamit az abszolút bonyolult egyszerűségről,
a Rambó-valóságról, a művészi-szexuális vegyeskereskedésről,
az elhájasodott boogie-woogie-ról,
ahogy fülig szájjal nyúzottan, felsalátázva
egy maláriás elrekedt Duna-ágban vesztegel és
búcsúzik, miközben Ginsberget honosít,
Ginsberg hosszútávfutó beszélyeinek egyikét.
A közelben hegyek főnek, bérces Balkánok,
hullámzanak a (vas)függönyök,
az évtizedek vadul telefonálnak egymásnak,
tengerzöld betűk köröznek a völgyben,
ébrednek a törpék, a balekok matrózblúzt öltenek,
fekvőtámasz, terpesz, fejenállás,
le-föl rohangál a lélek, telnek-múlnak
a szorongatottan szomorú csendéletek,
a kéjtől üldözött bolond fikciók laza végtagokkal
toldalékolva a Nemzetközi Valuta Alap által,
Isten hozta őket Parkinson csapdáiba,
felénk még aktuális a totális szentség,
az adminiszterizmus, a grill-koncepciós Mohamed,
a Jalta Blues.
Allen majd segít nekik elélvezni,
megtoldja őket egy hangsúly nélküli jelenettel,
félig legális bögyörővel, szakadt harisnyával,
visszavonhatatlan diagnózissal.
Felzúg egy itt felejtett fűnyírógép,
pereg a Kaddis, pereg a film, peregnek
a népek sorsát eldöntő ölelkezések,
az Isten-hozott depressziók, peregnek a hétköznapok
és a rosszul vezetett beszélgetések fülig szájjal
az abszolút egyszerűről, miközben búcsút intek
az aktuális baleknak Bácska szellemi
romkertjéből.