ÁTKÖLTÉSEK: HORVÁT KÖLTŐK

KOSÁRLABDA

Branko Čegec

Utálom a balosokat.
Utálom a jobbosokat.
A sarlót, a kalapácsot, a horogkeresztet és a mindig
mosolygó arcokat a kibaszottul szomorú bányákban.
Utálom azokat a csajokat, akik alig
várják, hátat fordítsak nekik, hogy aztán
zavartalanul mondhassák tovább.
Utálom azokat, akik bódultan kapkodnak
árammal ritmizált szívükhöz, és azokat
se szeretem, akik a HTV műsorában
"emelt fővel", büszkén nyilatkoznak.
Utálom a dagadt, agyagos szemgödrű okoskodókat,
de a hisztérikus, csúszó-mászókat sem szeretem,
akik sápadt, nyálkás nyomot hagynak maguk után.
Nem szeretem a saját
politikai múltjukkal üzletelőket,
utálom ennek az "egyetlen országnak"
az érdemes és hű polgárait,
akik nem tudják eldönteni, hogy
melyik az AZ EGYETLEN ORSZÁG.
Utálom a régi pártkáderek médiabirodalmait,
melyekben megőszült partizánok
és fiatal, gennyes fasiszták
mossák könyékig véres kezüket.
Utálom az okoskodó szakszervezetiseket,
akik foghagymától és szilvapálinkától bűzlenek,
s rothadó műfogsoruk szaga messziről érződik,
leheletük, az "elhervadt birodalmakra emlékeztet".
Ki nem állom az unalmas vezéreket.
Nem szeretem a rollereket.
Utálom a lezserre programozott, oldott
nyakkendőjű takonypócokat és a picsogó picsákat,
az italtól felpüffedt arcokat.
Utálom a tömeget, a közepét és a szélét.
Nem szeretem az európai hivatalnokokat
és a hazai fejeseket: a kopaszokat,
a bozontosokat, a szakállasokat és a többieket.
Nem szeretem az államelnököket,
a honvédelmi minisztert, a miniszterelnököt,
utálom az egész kormányt,
az egész sleppel egyetemben.
Saját magam is utálom, mert ártatlanságot
még a saját bőrömben se látok.
És gonosz is vagyok és romlott:
minden alkalommal begörcsölök,
amikor a többi normális ember
hárompontost dobna az ellenfél kosarába
és ünnepelve elszállna az öröklétbe
a "demokrácia műanyag szárnyain".