ÁTKÖLTÉSEK: HORVÁT KÖLTŐK
KÖZELGŐ VIHAR
Slavko Mihalić
Nézd azokat a felhőket, Vera, miért hallgatsz
Istenemre, nem vagyok szörnyeteg, de itt az eső
Hogy lehűlt a levegő,
Olyan messze vagyunk a várostól
Rendben, Vera, sohase nem fogom elfelejteni ajándékodat.
Mi most egy és ugyanaz vagyunk, minek beszélni
Már minden néma, a tücskök, a búza
Ha akarod, maradhatunk
Féltelek, nekem már mindegy
A mezőn nagy veszélyt jelent a villám
Mi vagyunk a legmagasabb pont
(és olyan átkozottul magányosak)
Ma este sok arató fog jajveszékelni
A jéggel vert vetés látán
Nem szabad elfogadnom, hogy ennyire függjek
a MJENAMA
Ne sírj, Vera, csak az idegekkel van baj
Ők is érzik a vihart
Mondom neked, az élet sokkal egyszerűbb
Íme az első cseppek, mindjárt kezdetét veszi a vihar
Gombold be az inged, látod még a virág is becsukja szirmait
Nem tudnám megbocsátani, ha bajod esne
Emlékezetemben ez a hely szent lesz
Kérlek, gyorsabban lépkedj,
És ne fordulj hátra