ÁTKÖLTÉSEK: HORVÁT KÖLTŐK
NOSZTALGIA
(Nostalgija)
Delimir Rešicki
Bartch-nak
Van valami titok
a pannóniai versekben.
Ezt mindig is tudták a síksági
özvegyek és a szüzek.
Tapasztaltam, amikor
vonattal utaztam Eszékről Északra,
Lengyelországba.
Valami azt súgta nekem,
figyeld a kezed,
miközben álmosan néztem
a vonatablakból,
a kifeszített halászhálókat,
ahogy csillognak a reggeli harmattól és halpikkelytől
a Balaton-parti falvakban,
tekintetem a semmin nyugtattam,
az üres horizontot bámultam.
Nem szél az, mi váratlanul
felborzolja a búzamezőt, amit
lázban égve álmodban érzel,
azzá a gyerekké változva ismét,
kinek nem sikerült hóval betemetni a szemét.
A köd sávjaiban, amelyek
pirkadatkor elterülnek, és hangtalanul lebegnek
a gyermekkornak e bús földje felett,
az aknamezőkön
évek óta érintetlenül
egy csodás növény illatozik.
Arcod egy pillanat alatt
eltűnt a víztükör fodrai között.
Sehol sem volt,
mire megnyugodott a tó felszíne
a fűzfák és az imbolygó nyárfák alatt.
A varázsló vágyakozva kortyolta
az abszintet a tó vizéről,
mit sem törődve azzal, hogy a nap
már magasan állt az áldott állapotban
meggyilkolt hercegnő szemében.
Párszáz kilométerrel odébb,
Csehországban, alkonyatkor polka szólt,
leánysága utolsó napjaiból.
Az ősök kezének sebei már régen
mandalaként vésődtek
a kitárt börtönök falába,
a szemében
soha senki nem jegyezte fel a nevét.