Branko Čegec
a bóra csak rázza az ablakoknak. az éjszaka közepén
zendített rá, letépte a zárakat az első emeleten.
sikoly és gyermeksírás hallatszott a szobából.
az olasz famiglia tegnap későn este érkezett. most a bóra
köszönti őket. egy kicsit zajos, de az igazi rockereknek
a lármából sosem elég. bajok csak a klasszikusokkal vannak.
az egyik tegnap érkezett, egyenesen osorból, hosszasan
és nagy hangon beszélt a templomi ájtatos muzsikáról.
aztán a bóra elnyomta a hangját. a kulcsra zárt szobába
csak a szél süvöltése hatol be. különböző árnyalatokban.
az esőcseppek a cintányérokat döfködték. az egészhez
csak az emeleti deszkapadló nyikorgása nem illik.
"gyermekük van, de a kurva ablakot nem képesek becsukni".
képtelenség aludni. a szorongás beette magát a csontokba,
a sötétség mélyébe, csak a kilazult deszkák
nyikorgása zavarja a kőkemény, dögös bluest.
felkelek. felkapcsolom a villanyt. lekapcsolom a villanyt.
felkelek. felkapcsolom a villanyt. eloltom. visszafekszem
az ágyba. most biztosan elalszom.
bárányokat számlálok:
"a fenébe, a birkákat ma este egyáltalán nem hallani!"