ÁTKÖLTÉSEK: HORVÁT KÖLTŐK
SISCIA, SEVER, JENDRIČKO
Delimir Rešicki
Soha nem mertem
megérinteni a csendes, napfényes
pókhálót a Kupa folyó fölött. Ez a mi régi
aranyunk olyan római pénz, amelyről az idő
túl régóta eszi már a port,
így aztán nekünk nem maradt semmi,
csak ez a nyelv, a szinonimák,
meg ez a süket kóló, amelyet
utánam kémkedve táncolnak éjszakánként,
s csókolnak egyenest szájon, akkor is,
ha ajkaim összeszorítom.
Elrothadt a kötél a kúton,
régen ellopták már a vödröt is,
melyből nap mint nap ivott,
amikor egyszer csak azt mondta: virágszirmot
és döglött legyet találtam a vízben.
De én már nem tudok
jeleket olvasni az isten közelében.
A kislány azt írta a füzetébe:
Ólmos és szürke volt az égbolt.
A tanító néni később,
otthon, ebből az ólomból
golyót öntött
a mindentudó elbeszélőnek.
Újból lövöldözött az ifjúság!
Soha nem mertem megérinteni
azt a csendes, napfényes mézlegelőt
a Kupa folyó fölött. Ott, messze
van Sever. aki korán kelt, amikor embernek
eszébe nem jutna verset írni.
Most is hátba lőnek,
mert nem tudják,
hogy szájba kell lőni,
ahol a félénk nyelv bujkál,
mint egy giliszta a kövér
istenben, miért ilyen meleg a sár?