ÁTKÖLTÉSEK: HORVÁT KÖLTŐK
TENGER, Ó TENGER
Delimir Rešicki
1989-ben
jugoszláviában
végre feltalálták a hamburgert.
egy kristály-tengeralattjáró
az éj leple alatt feljött a felszínre
holdtöltét okozva,
sokáig nézte dubrovnikot,
jóságos ajkaihoz közel merészkedve.
minden tengerész
azonnal levelet írt haza,
és minden beszélgetésüket
attól fogva sterilizált magnószalagra rögzítették.
és akkor az egyik tengerész
partra úszott,
hogy letörölje azt az egyetlen könnycseppet,
a keserű bort, ami évszázadok óta
szivárgott a városfalon éjszakánként,
és akkor 80 milliárd keresztet látott a horizonton,
egyetlen ámenedben, ó, tenger!
én selyem vagyok, melyet messzi földön eladtak,
sarokvas egy régmúlt nap zsalugáterében.
sorsunk a kagylóház belső falán
meg vagyon írva.
a város tetejéről látni a sírom,
tenger, vajon téged miért nem gyújtanak fel?
a mincseti-erődön
senki sem volt,
se akkor, se most,
aki az izzó parázson táncolva
megszégyeníthette volna a sandákat,
akiknek hírnökei voltak a barbár karavánok,
akikkel oly jól megértették magukat
koldusaink.
a gricsen délben
kilőtt ágyúgolyó
felszántja atyáink földjét.
ellopok egy leveses zacskót
és kikanalazom belőle
egyenként a szedret,
fényjelzéstől fényjelzésig
felszippantok egy kis árbocot, ó, tenger,
give me more,
jól beáztatott vatta pamacsok.
azután pedig
te és én
együtt elolvassuk a levelet,
amit valaki
fekete lobogóra írt,
egyetlen estélyi ruhájára,
amit régen elküldött már
szájról szájra egy épp felbontott üvegből.